Hogyan kerültem a Szent István Egyetem standján belülre a 2017-es MarketingFesztiválon?

Nos, talán most valaki azt gondolja, hogy a történet arról szól, hogy hogyan lettem a SZIE-Standcsapat tagja, de nem.

Véletlenül találkoztunk

És hogy miért is érdekes ez? Mert a SZIE aktív hallgatói közül, akik marketinget hallgatnak, egyedül én vettem részt egy speciálisan marketinggel foglalkozó rendezvényen.

Igen, azt gondolom, hogy több embernek lenne ott a helye egy ilyen rendezvényen, hogy ha már marketinget tanulunk, akkor legyen egy képünk a szakma gyakorlatáról is.

Több, mint 10 éve autodidakta módon tanulok

Számomra a marketing és az értékesítés, és a gyakorlat előbb volt, mint az elmélet. Amikor 10 évvel ezelőtt elkezdtem első weboldalam elkészítését, nem gondoltam, hogy marketinges leszek.

Ezt követően, már évek tapasztalatával a hátam mögött döntöttem úgy, hogy autodidakta módon megszerzett tudásomat “tanusíttatom”. Hosszas keresgélés után választottam a SZIE képzését, ami nem csak közel volt, hanem színvonalasnak is tűnt.

A SZIE olyan színvonalas, hogy ott van a Marketingfesztiválon

Megdöbbentő volt azt látni, hogy a Szent István Egyetem tanárai sorban állnak a kiállítói check-in pultnál, majd később azt láttam, hogy az Én egyetemem, a számomra oly kedves iskola ELSŐKÉNT az egyetemek közül képviselteti magát egy több ezer fős marketingrendezvényen.

A kiváló Marketinges képzésnek kiváló a Marketingje is!

Nagyon büszke vagyok, hogy egy ilyen rendezvényen a szakmám gyakorlata, és elmélete összejöttek, összetalálkoztak.
Györe Bence barátommal anekdotáztunk is róla. Bence írt egy cikket a fesztiválról az egyetem blogján, ahol idézi is az ezzel kapcsolatos gondolataimat:
https://szie.hu/iv-magyar-marketing-fesztival-fokuszban-kapcsolatepitesg