Közgazdasági OTDK: fókuszban a hálózatok

Egy magyar tudós nevéhez köthetjük a hálózatkutatást, amely egyre fontosabb szerepet tölt be a vállalatok szervezetfejlesztésében. Hogy pontosan mire jó? Többek közt ennek jártunk utána a közgazdaságtani OTDK-n. Tudósításunk.

Győr városába, a Széchenyi István Egyetemre látogattunk, amely a közgazdasági OTDK-nak adott otthont, ahová velünk együtt 32 kar hallgatói érkeztek határon innen és túlról. Mindjárt a megnyitón kiderült, hogy a közgazdaságtan egyik leggyorsabban fejlődő irányzata, a hálózatkutatás adja a konferencia kulcstémáját. Erre utalt, hogy az Audi Hungária szervezetfejlesztési vezetője, Patrick Waldbuesser volt a fő díszvendég.

Bakacsi Gyula, a szekció szakmai bizottságának elnöke pedig arról beszélt, hogy paradigmaváltás küszöbén vagyunk, amelyen nemcsak a régi válaszok évülnek el, de a régi kérdések is érvényüket vesztik, így új kérdésekre van szükségünk.

Az új kérdéseket pedig a XXI. század kulcselmélete – a magyar Barabási Albert László nevével fémjelzett hálózatelmélet – segítségével tehetjük fel.

Szendrő Péter, az OTDT elnöke ugyanebben a mederben maradt: szerinte az itt jelenlévő felnőttek, diákok, a rendezők, a szervezők, a szakmai bizottság tagjai egy óriási hálózatot képeznek, és példát mutatnak a társadalomnak arról, hogyan lehet jó színben látni a világot. Egyúttal idézte is a XXXIII. OTDK jelmondatát: Lásd más szemmel a világot!

A cikk folytatása itt